A szerelem mindent megszépít

Interjú Engin Akyürek-kel

Engin Akyürek-kel az Ölene kadar / Mindhalálig című sorozat Dağhan-jaként találkozhatunk újra. Egy ideje nem hallatott magáról, most megtudtuk, miért. Engin ugyanis magazin gyártásba kezdett. Egyik barátjával már egy éve
Ankarában dolgozik, magazint szerkeszt, ír, interjúkat készít.

Eddigi sorozataiban Akyürek mindig szerelmes férfit alakított, mellyel kapcsolatban így nyilatkozott: „Mindig küzdelmes, kemény, bonyodalmas, sérült kapcsolatok férfi szereplője voltam. A nézők szerelemre vágynak, mert a szerelem mindent megszépít.”

Isztambulban találkoztunk Engin Akyürek-kel, egy gyönyörű, napsütéses napon. Egy kávézó kertjében ültünk a menedzserével, Özlem Durak-kal és vártuk, hogy megérkezzen. Velünk szemben két fiatal hölgy ült. Azonnal tudtam, hogy Engin megérkezett, amikor elkaptam a szemben lévő asztalnál ülő két hölgy tekintetét. Felcsillant a szemük és izgatottá váltak, ahogy megpillantották. Óriási mosollyal örvendeztette meg őket, miközben leült hozzánk.

Évek óta dobogtatja a női szíveket, miközben lépésről lépésre jut feljebb karrierje lépcsőjén.

Sorozataival mindig más és más rajongói csoportot céloznak meg. Eddigi produkciói: Yabancı Damat, Bir Bulut Olsam, Fatmagül’ün Suçu Ne? Kara Para Aşk…, Zeki Demirkubuz’un Kader, Bir Küçük Eylül Meselesi.

Mostani találkozónk apropóját legújabb sorozata, az Ölene kadar / Mindhalálig adta. Szándékosan zsúfolt helyet választottunk a találkozóra, ahol megtapasztaltuk, hogy bárki, aki egyszer ránéz, kényszert érez, hogy újra és újra utána forduljon. Engin mindehhez már hozzászokott és nyugodtan fogadja ezeket a reakciókat.

‘Egyszer jól megnéznek az emberek, aztán folytatják a dolgukat. Ha órákig itt ülnék, egy idő után észre se vennék, hogy itt vagyok.”

A beszélgetés során megtudom, hogy már egy éve magazint szerkesztenek a barátaival. Ez idáig 12 cikke jelent meg.

Honnan jött a magazin alapításának az ötlete?
Olvasta az írásaimat? Milyennek találta őket? Kíváncsi vagyok az objektív véleményekre.

Mindet elolvastam. Volt önnel kapcsolatosan egy kialakult kép a fejemben: csöndes, visszahúzódó, rejtélyes emberként gondoltam Önre. Ön azonban valójában teljesen más és úgy gondolom, leragadt a 18 évvel ezelőtti önmagánál. Tévedek?
Igen, az az időszak nagyon fontos a számomra. Az írásaim az akkori saját történeteim és fikciók keverékéből tevődnek össze. Nem csupán a teljes gyerekkorom. Olyan témákról szólnak, amik engem megérintettek, amiknek csendes szemlélője voltam. Kicsit Ankaráról, kicsit a 90-es évekről, kicsit az elvárásaimról, kicsit a tudatalattimban zajló érzésekről szólnak.

Az egyik mese arról szól, hogy egy jó barátjával ugyanabba a nőbe lettek szerelmesek. Ennek a történetnek van valóság alapja?
Nem, a valóságban Mehmet nem létezik. Ugyanakkor egy középiskolában két barát szerelmes lehet ugyanabba a hölgybe, láttunk már ilyet.

Hogy jött a magazin ötlete?
20 éve kísérem figyelemmel a törökországi magazinokat és a magazin kiadók piacát. Sosem hagyom ki az új könyveket, történelmi magazinokat és a képregényeket. Van egy régi ankarai barátom, Yasin Öksüz, vele már régóta tervezgettük egy magazin létrehozását, de ez idáig sosem valósítottuk meg, csak beszélgettünk róla. Egy nap aztán egyszer csak valósággá vált. Eldöntöttük, hogy létrehozzuk a „KEDVÉRE VALÓ” című magazint.

Közel áll Önhöz az írás?
Az egyetem óta írogatok. Akkoriban olyan környezet vett körül, ami elől az írásba menekültem, hogy jobban érezzem magam. Most elővettem és leporoltam ezeket az írásaimat. Magam is megdöbbentem, amikor láttam, hogy az első próbálkozásaim, amiket 21 évesen írtam, nem sokban különböznek a későbbiektől. Tehát, még mindig azok a témák foglalkoztatnak, amik 21 évesen. Lehet, hogy egyelőre nem is tudnék másról írni, magam sem tudom… A központi téma mindenhol, amik egy gyerekkel és egy fiatallal megtörténhetnek. Ezeket a történeteket össze szeretném majd gyűjteni egy könyvben.

Miért ragadt le ennyire a gyerek és fiatalkori éveknél?
A kamaszkoromat gondtalan naivitásban töltöttem, kifejezetten szép időszakként emlékszem vissza rá. Valószínű, hogy azért tudom azt az időszakot ennyire körbejárni, ha kell kigúnyolni, mert szépen telt.

Hogyan telhet egy kamaszkor szépen?
Felnőhettem volna rossz körülmények között, és ezer millió rossz dolog történhetett volna velem, de velem nem ez történt. Átéltem azokat a kamaszkori problémákat, amiken a világon élő 3 milliárd férfi közül mindenki átél. Néhány fizikai probléma, tipikus kamaszkori állapotok, olyan időszak, amikor a fejed és a belső kémiád nincsenek összhangban. Amikor felnőtté válunk és látunk egy boldogtalan embert, megpróbálunk mélyebbre ásni, és bizony találkozunk kamaszkori feldolgozatlan problémákkal. Na, nálam nem találkozunk. Ezért a kamaszkor számomra szórakoztató időszak, amivel tudok gúnyolódni, amiből viccet tudok csinálni.

Az írás Önnél egyfajta önkifejezési módszer?
Én csupán megosztom az élettel kapcsolatos érzéseimet. Az érzéseimet közvetítem. Mindenki boldogtalan, mindenki panaszkodik sok mindenre, mindenki egyedül van. Én a megoldást, a bennem élő gyerekben találtam meg. Nem szeretek sajnálkozni, ilyen helyzetekben úgy gondolom, hogy találni kell valamit, aminek örülni tudunk, ami lelkesít. Rá kell találni erre az érzésre és követni kell.

Nem szabad elfelejtkezni a jelenlegi életünk szépségeiről, észre kell vennünk az életünkben az aktuális jót. A legtöbb ember a múltban él, és azon siránkozik. Nem is figyel arra, ami aktuálisan örömöt adhatna neki, ami széppé tehetné az életét. Na, én nem vagyok ilyen. Nézzünk körül például most Törökországban. Mindannyian ebben az országban éltünk, a 80’as évek szépek voltak? Nem, naivabb/gyermetegebb, de nehezebb is volt. A 90’es évek szépek voltak? Se íze, se bűze nem volt.

Akkor nem hiányzik az Önben élő múlt…
Amikor írok, a múlttal kapcsolatos, de jövőbe mutató vágyaimat fogalmazom meg. A jelen életében mindenki keres valamit, és azt a valamit általában a múltban keresi. A múlt szerintem is értékes, de én nem ragadok bele.

A jelenlegi modern életünk bár elvár tőlünk erőfeszítéseket, de vezet is valahova. Azon viszont szoktam agyalni, hogy a felgyorsult élet mi mindentől foszt meg minket. Nem csupán az okos telefonokról vagy a közösségi médiáról beszélek, sokkal inkább az érzésekről van szó. Megérteni egymást és érezni egymás iránt már nem olyan könnyű, mint régen. Vannak az életben pillanatok, amiket az információ zajában észre sem veszünk. Az életünket megszépítő, boldogságot jelentő pillanatok lehetnének, amik nagyon értékesek, de elsuhanunk mellettük, s így nem is tudnak hatással lenni ránk. Miért van az, hogy gyerekként felszabadultan tudtunk szórakozni, boldogan játszani, miközben a mai kapcsolataink merevek és ridegek? Ezek vannak a gondolataimban, a bennünk élő gyerekkel kapcsolatban…

Irritál például, ha valaki a telefonjával játszik.

Nem szokott a telefonjával babrálni, miközben beszélget a barátaival?
Nem, ez nálam alap, hogy arra figyelek, akivel beszélgetek. Ha eszünk vagy beszélgetünk lefordítom a telefonomat és rá se nézek. Kifejezetten zavar, ha valaki nem így tesz, hiszen ez tiszteletlenség, nem igaz? Mert bár velem szemben ül, mégsem rám figyel, hanem arra, akinek írogat. Ez a modern ember problémája, képtelen megélni a jelen pillanatot, képtelen koncentrálni. Velem sűrűn előfordul, hogy amikor otthon vagyok, 2-3 órára kikapcsolom a telefont.

Eddig akárkivel beszéltem Önről, mindig arról kérdeztek, hogy miért nem lehet hallani Önről…
Ez nekem azt üzeni, hogy az emberek elvárnak tőlem valamit, aminek nem teszek eleget. De mit várnak tőlem? Be akarnak skatulyázni. Elvárják például, hogy menjek el Isztambul 3-4 felkapott éttermébe, sétálgassak valakivel ezen meg azon az úton, amit aztán jól meg lehet írni a bulvársajtóban. Amint ez nem történik meg, rögtön rám sütik, hogy rejtőzködő, remete életet élek, hogy magamnak való vagyok. Ezt igazságtalanságnak érzem, és nem értek azzal sem egyet, hogy ne lehetne látni engem. Az ázsiai oldalon lakom, az életemet az itteni élet ritmusához igazítottam. Lehet, ha az európai részen laknék, akkor a bebeki tengerparton futkároznék…

Nem lehet látni Önt barátnővel. A magánélete rejtély…
Ha aktuális lesz, akkor majd lehet látni engem barátnővel, nem fogom rejtegetni, meg fogom osztani a boldogságomat.

Fájdalmas törések

Az új sorozatban egy olyan férfit alakít, aki 11 évig volt börtönben. Nehéz ez egy színész számára?
Igen az. Nagyon nehéz volt megértenem, hogy ő miket élhetett át… 11 év az nagyon hosszú idő. Fiatalon, igazságtalanul börtönözték be. Egy lelkes ember, akinek voltak álmai, hitt a jövőben. Olyan emberek számára mint mi, akik hisznek a racionalizmusban, bizonyos fogalmakban és a törvényben, nagyon nehéz átélni ilyen fajta traumát és törést. Sokkal súlyosabb veszteség számunkra, mint azok számára, akik nem hisznek az e fajta igazságokba.

Nagyon más ez a karakter, mint amiket eddig játszott?
Az eddigi karaktereimnek mindig volt egy töréspontja, ahol a történtek megváltoztatták őket. A Fatmagül’ün Suçu Ne című sorozatban például az erőszak előtti és utáni, a szerelem előtti és utáni állapot. A Kara Para Aşk című sorozatban Ömer az előtt, hogy megtudta, hogy a bátyja gyilkos, és az azt követő időszak. Ez viszont egy sokkal nagyobb törés, amivel Dağhan-nak meg kell birkóznia. Felcserélődnek azok az alap igazságok, amikben ő hitt és fontosnak tartott. Igaz barátai, ismerősei, munkája, életszemlélete.

Úgy néz ki, hogy a Dağhan karaktere két nő között fog rekedni. Az egyik az Beril, aki élete szerelme volt, viszont elváltak, amikor Dağhan börtönbe került, a másik pedig Selvi, aki megmenti őt a börtöntől.
Ez igaz?
Én is érdeklődve várom, hogy mi fog Dağhan szabadulása után történni, az élete milyen fordulatot vesz. Erre a kérdésre, Elif Usman forgatókönyvírónk ad idővel választ. Úgy gondolom, hogy szép lenne az a verzió, hogy miközben Dağhan az igazságot keresi, rátalál a szerelem is…

A sorozatok mellett nem jut elég ideje a filmekre. Pedig a karrierje egy csodás filmmel, a Kader (A sors) című filmmel kezdődött…
Ez a programtól függ. Amennyiben lenne egy olyan forgatókönyv, ami megtetszik és rá tudok készülni, úgy minden évben szívesen forgatnék egy filmet. Mivel szeretem a mozit, pontosan tudom, hogy ott alkotnom/teljesítenem kell, ez pedig a témától függ. Amikor sorozat van, akkor nincs mozi.

Magán ragadt a „szerelmes férfi” szerepe. Tudom én, hogy a néző szeretne szerelmet látni, de Ön elégedett a szerepével?
A karakterek, amiket eddig játszottam, sosem voltak „a szerelmét a fába véső szerelmes” szerepek. A szerelem csupán egyetlen alkotóeleme volt a történetnek. Küzdelmes, kemény, sérült karaktereket választottam eddig. A néző megszerethet egy adott karakterrel, de egy másik férfi szerepében is ugyanúgy megkedvelhet. A nézőnek mindig van igénye a szerelemre. Tudod, . a szerelem mindent megszépít.

Nem használok közösségi médiát

Nagyon kiterjedt a rajongó tábora…Hihetetlen, de úgy tudom, hogy sokkal több rajongó van, mint más színészeknek…
Köszönöm szépen nekik! Mivel nem használok közösségi médiát, ezért azon keresztül nem tudom megköszönni. Úgyhogy innen köszönöm a támogatást mindenkinek! Én csak a munkámat végzem, nem vagyok fent a közösségi portálokon, nem osztom meg a képeimet, nem levelezgetek, nincs velük semmilyen kapcsolatom. Ennek ellenére, amit tesznek az nagyon értékes és fontos számomra. Mindennap nő a rajongóim száma, és szervezetten, összefogva rendeznek jótékonysági mozgalmat a nevemben. Ez nagyon becses dolog. Tavaly egyik forgatási helyszínre jött el pár rajongóm, pont a születésnapomon… Ott ismerkedtek meg közülük néhányan, barátok lettek és együtt jártak el kirándulni. Ez boldoggá tesz.

Kivel él? Milyen az élete?
A bátyámmal lakom együtt. Nagyon boldog és egyszerű életünk van.

Mi található az otthonában leginkább?
Könyv és film. De a filmeket ma már az internetről nézem.

Ki szokott ruhát vásárolni Önnek?
Én vásárolok magamnak. Nem szeretek vásárolni, hamar megunom. Amit meglátok először, azt megveszem és hordom. Nem annyira érdekelnek az aktuális trendek. Vannak dolgok, amiket szeretek, és vannak olyanok, amiket sosem vennék fel. Például sosem vennék fel fehér nadrágot, a színes farmert sem kedvelem.
Az egyszerűség híve vagyok.

Ha éppen nincs sorozat, hogy telnek a napjai?
Másfél éve nem csináltam mást, csak a magazinnal foglalkoztam. Nyaraltam, elmentem külföldre. A Kara Para Aşk időszakában nagyon feszes tempóban dolgoztunk. Sem a barátaimra, sem magamra nem volt időm. Miután befejeződött a sorozat, akkor vettem észre, hogy mennyi mindennel kell foglalkoznom. Először is magammal töltöttem időt. Sok mindent kellett elolvasnom, megnéznem. Miközben dolgozom nem szoktam panaszkodni túlterheltségre, fáradtságra. De amikor nyaralok, szeretem elütni az időt. Nem olyan vagyok, aki reggel felkel és megtervezi a napját. Nagyon jól el tudom tölteni az időt és ezt élvezem is. Sosem gondolom azt magamban, hogy „na ezt a napot elpazaroltam”. Szeretem az egyedüllétet. Vannak emberek, akik jól ki akarják használni az időt, én nem azok közé tartozom. Előfordul, hogy elmegyek valahova és ott ülök 3 órát. Elindulok autóval valamerre csak úgy, azt gondolván, hogy biztosan lesznek arra látnivalók. Útközben meglátok egy jó hangulatú kávézót, és leülök. Úgy térek vissza az utamról, hogy egyetlen látnivalót sem néztem meg, viszont jól éreztem magam ott a kávézóban, egyedül, egy ültő helyemben.  

Mit csinál, amikor nincs jó hangulata vagy nyomasztja valami?
Olvasok. Az nagyon jót tesz. Ilyenkor nem találkozom a barátaimmal, mert nem akarom lehúzni őket. Ha nagyon rossz a hangulatom, akkor alszom.

MEGÉRZÉS…
Azért, hogy valakit megfigyeljek nem feltétlen szükséges, hogy belenézzek a szemébe. Ebben a szakmában kialakul egy reflex, lehet érezni, hogy az emberek néznek-e engem, vagy hogyan reagálnak. Azt hiszem kinyílt a harmadik szemem ( nevet). Itt vagyunk egy zsúfolt kávézóban és senki nem foglalkozik velünk. Maximum idejönnek egy közös fotótért és talán egy kis beszélgetésért.

Az interjút készítette: Sonat Bahar

Te is szereted a török sorozatokat? Gyere velünk sorozathelyszínek felfedezésére!
Következő sorozathelyszín túránk részleteit itt találod!

Kövessetek minket a  facebook-on   instagramon, pinteresten és youtube-on is!