Mit rejt vajon a fekete kagyló héja…?

 “…nem mertem megkóstolni, mert tuti valami remegő, kocsonyás cucc van benne…”

Nem is tudja, mi mindenből marad ki az, aki csak 3-4 napra utazik Isztambulba. Meg fogja nézni a Kék Mecsetet, az Aja Sofia-át, a Topkapi Palotát, a Yerebatan Ciszternát, el fog menni a Nagy Bazárba, talán a Fűszer Bazárba is, és ha szerencséje van még egy Boszporusz túra is belefér.

Nem fog viszont végigsétálni Bebektől –  Kabatasig a Boszporusz partján, így sok egyéb mellett, nem fogja látni például azt sem, hogyan halásszák a fekete kagylót. Pedig mindjárt jobban tudjuk értékelni a fincsin ízesített, citrommal kínált, guszta kis falatkákat, ha kicsit beleláttunk a mögötte lévő gigászi munkába.

Aki aggódna a kagyló íze és állaga miatt, megnyugtatásul elmondjuk, hogy ne nyers, remegő kocsonyás állagú valamire számítson!

Miután kora reggel kifogják a kagylókat a tengerből, minden törmeléktől, hínártól, iszaptól megtisztítják és megfőzik őket. Ezután fűszeres rizzsel töltik meg, így leginkább a rizses hús ízére számítsunk. Kevés citrommal meglocsolva tényleg nagyon finom, semmiképpen nem érdemes kihagyni!

Tipp: Ha a helyi fiatalok esti programjainak egyikébe is szívesen belekukkantanánk, érdemes kimenni a Sanatkarlar Parkba, és ott, a színes lépcsősor tetején ülve, ezt a pazar látványt szemlélve, enni néhány fekete kagylót!

 

Gyere, kövess minket a  facebook-on   instagramon  pinteresten és youtube-on is!

és Kérd INGYENES Online magazinunkat itt!

Címkék: , , , , ,
Tovább a blogra »